Hun a Kun
Emlékezés a K(H)unok utolsó
bejövetelére (cikk 2009-ből)
1) Fogarasi-Czuczor: A magyar
nyelv szótára 1862 BP.:
„KUN v. KÚN, (2), fn. tt. kun-t
v. kún-t, tb. ~ok. Nemzet neve, melynek egy része maiglan mint tiszta magyar
nép, a kis- és nagy-kunsági kerületeket
lakja. Másképen: hun … annyi bizonyos, hogy a mostani magyarországi kunok
között, kik már országunk alapitása után, különösebben Szent László idejében (a
mai jászok), továbbá II. István és IV. Béla alatt költöztek hazánkba, tatár
népségek is fordultak elé…S habár a Kuma folyam melletti fő lakhelyökről – de
ahol a Kuma balpartján Madsar-nak nevezett nagy város romjai még a legújabb
korban is fennállottak – némely idegeneknél és latin nyelven itthon is
kumánoknak (cumani) neveztettek: mégis saját nyelvökön más mint ‘kun’, (azaz
‘hun’) nevök, egészben véve, soha sem vala.”
2) GYÁRFÁS ISTVÁN: A JÁSZ-KUNOK TÖRTÉNETE, 1870 Kecskemét:
„A kún név igen régi, előjön már a régi egyiptomi
ékiratokban: chon mint isten neve, pe-chun, chún-abd, unnophris, unnas, görögül
onnos, hun senep, hun, unatur stb. mely nevek hihetően az Egyiptomban Hyksos
név alatt uralkodott húnscythák maradványai.”
Ugyanott:
„Egyébiránt a kúnok scytha eredetére nézve elég hivatkozni
Priscus Rhetorra, ki Etele udvarában mint követ járván, Etele kúnjait scytha
néven említi, – elég figyelni azon ma is élő nemzeti büszke önérzetre, melylyel
a magyar, a kún, a székely, ősi hagyományai alapján, magát a legrégibb századok
óta a scytha nemzetből származtatja; ehhez járul a régi scytha szokások,
fegyver, öltözet, életmód, vallás és más intézményeiknek a későbbi húnokéival
egyezése; de végre a régi scytha nyelvből szétszórva fenmaradt egyes szavak is
a hún-magyar nyelvnek most is élő szavaival figyelmet érdemlő hasonlatosságot
tűntetnek fel.”
Ugyanott:
„A kun törzsek: Avarok (Várkony, Várkun), Palóczok (oroszul
Polovec=Kun), Besenyők , Jászok (középkori okleveleken Philistei=Filiszteus
néven említettek)”
Ugyanott:
„A népnévvel kapcsolatban magától
érthetődően adódik az áthallás HUN=KUN. „
Ugyanott:
„Mirhond persa iró tanúsága
szerint, a fehér k(h)unok laktak déli napkeleten Chorosmia tartományában
Persia északkeleti határán (mely most Chiva, fővárosa Urgentz); s négy
nemzetségből állottak: 1-ör Abar, Avar, görögöknél Var, Tibar, Owar;
chinaiaknál: Gaugin, Geugin. 2-or Kazar, Kozar, Kozr, Gyssr. 3-or Glúz,
Uz, Ós, As. 4-er Petseneg, Pacinacita. A kazarok egy része Kr. u.
200-al a persáktól kiűzetve, Armenián keresztül Iberiában telepedett le, s a
caspi tengerig terjedvén, ez róluk Kazar tengernek neveztetett.”
3) Magyar Adorján: Ősműveltség
1911 (kiadva 1995): „Kunok azaz a hunok…”
Fenti idézetekből is kiviláglik,
hogy elődeink még tudták, hogy ők a Hunok maradékai akár csak a Székelyek és a
Palócok, Jászok, Besenyők. A különbség csak az, hogy különböző időben érkeztek
a Kárpát-medencébe.
Legelébb a Jászok ők Pannonia
megalapítói. Érkezésük az egyiptomi kiűzetés idejére tehető (K. e. XV. sz.)
Névadás a Pan Ionia=közgyűléses Jászok alapján történt, ellentétben a
Jazigokkal, akik a Duna-Tisza közét lakták és fejedelemségi ill. királyi
berendezkedésben éltek. Őket Róma soha nem tudta behódoltatni.
Másodjára érkeztek a Székelyek,
akiknek gyökerei a Hunok 380. évi bevonulásához köthetőek.
Majd a köztes időkre tehetőek a
Palócok és Besenyők érkezése. A XII. században ismét a Jászok a már korábban is
bírt területeikre. Utoljára, a XIII. századra, a Kunok bevonulása.
Az 1239-es bevonulás kapcsán 2
dolgot szeretnék kiemelni:
a) A kun törzseknek csak egy
része (40.000 harcos és családjaik összesen kb. 200-250.000 fő) vonult be
Magyarországra, jelentős részük maradt a Fekete Tenger északi síkságán, kik
behódoltak a testvér tatár népnek és azzal elvegyülve évszázadokig még
harcoltak az orosz hódítás ellen. Majd annak hadigépezetében részt véve
Kozár=Kazár=Kazah folytatták lovas-harcos életmódjukat. Más részüket az
oroszok, szovjetek kitelepítették Szibériába, vagy halálra éheztették, de a mai Ukrajna területén, azért
még mindig megtalálhatóak.
b) A bevonuló kun törzsek az
ország egyik legjobb fekvésű területeit kapták meg, a Kis- és Nagykunságot.
Utóbbi az ország akkori, a Kiskunság pedig a jelenlegi, közepe. Hivatalos
magyarázkodás szerint, azért ezeket a területeket kaptuk, mert ez mocsaras,
ezért lakatlan volt. Ezt azonban könnyű megcáfolni régészeti (környékbeli IX.
sz.-i ásatások) és írott adatokkal is. A
Kunság valóban vizes terület volt a 19. század közepéig, de ez az ország
jelentős részére jellemző volt. E tény azonban nem zavarta a népességet, sőt
azt könnyen előnyükre is fordították. Ezt fokgazdálkodásnak hívták. Pl.
krónikások szerint Atilla korában 40.000 halász élt csak Szeged környékén! A
foglalkozásnevek jól mutatják, mely gazdagság ömlött a vizekből az ügyes nép
felé: pákász, rákász, halász, darvász, stb. lsd. még Szűcs Sándor : Régi magyar vízivilág (1977)
könyvét.
Mi úgy látjuk, hogy ezen központi fekvésű területet a törzseknek szánt
fontos szerepért és tiszteletért cserébe kapták meg.
Talán az sem véletlen, hogy épp a
jászok mellé kerültünk. Fenti fejtegetések alapján belátható, hogy a Jász-Kunok
egymás mellett való említése napjainkig nem a véletlen műve, hanem több
ezeréves hagyomány megtartása.
Felmenőink gazdag örökséget és
műveltséget hagytak ránk, melyet a 21. század elejére sikerült szinte teljesen
elhomályosítani. Nem véletlen a kun ember büszkesége, nyakassága, mely ősei
nagy tetteinek tiszteletére és 1867-ig saját közösségének önállóságára volt
alapozva. Mára megmaradt a konokság, de az kiüresedve inkább egymás ellen
mutatkozik, mintsem közös nagytettek véghezvitelére ösztönözendő. Minden generációnak megvan a feladata,
nekünk is. Ne hagyjuk veszni múltunkat, őseinket! Tegyünk ma olyan dolgokat,
melyekre Ők is büszkék lennének!
Kunhegyes, 2009. Böjtmás hava II.
hetében
Tiszta Kunok Baráti köre:
