Kerékpáros zarándoklat a Mátrába 2008

Kerékpáros zarándoklat a Mátrába Örömmel értesítem a kedves olvasót, hogy kitartás és jó úti szerencse mellet lezajlott a Tiszta Kunok Baráti köre által szervezett első mátrai kerékpáros zarándoklat. Remélem, hogy az, aki az alábbi pár sort elolvassa, a búcsú szellemének kis szeletével gyarapodik. A felkészülés fizikai része sajnos elmaradt, de mint lelki erősítés, az azóta már elbúcsúzott katolikus plébános, Tóth Gábor atya, megáldotta kerékpárjainkat.

A kerékpárok nem hagytak cserben Az indulás terv szerint 07. 26.-án reggel, a nap járása szerint 5:30-kor , megtörtént. Az időjárás, a szakadó esővel, köszöntött minket. Esőruhánkat magunkra és csomagjainkra terítve védekeztünk a próbatétellel szemben. Meglepődve tapasztaltuk, hogy 2 naposra tervezett utunkhoz összekészített 15-25kg málhánk igencsak ellapította kerekeinket, de az abádszalóki benzinkutat nagyvonalúan megállás nélkül hagytuk el. Az eső is elállt, így egész nap kellemes 25 fok körüli hőmérsékletben kerekezhettünk. Első megállónk az idén 30 éves nagykunsági főcsatorna kezdőpontjára esett, ahol ma a képen látható emlékmű áll.

A közforgalom elöl elzárt gát jó minőségű aszfaltján gyorsan elsiklottunk, a felszálló párában és korán ébredő horgászok tüzei mellett, Kisköréig. Nedvesen csöpögő orral és elhagyatottan várt minket a vasbeton szörnyeteg, mely egykor erőtől duzzadva metszette a vizet. Egykori teljesítményét már csak az óriás földbe szúrt gombostűként ágaskodó áramszedőkből mérheti le az ember. A Tisza túloldalán elterülő települést elhagyva, melynek rossz minőségű, de kiépített kerékpárútjáról hosszú és még rosszabb minőségű út, vezet Hevesvezekényig. Jó menetteljesítményünk és a kis falu rendezett fő útja, régi szép épületei fokozták örömünket. Ruhánk érezhetően szárazabb lett és láncaink is olajozásra szorultak. Ébredező családtagjaink veszik ki részüket, mobiltelefonjaink segítségével, zarándoklásunkból. A tízórait hevesi dinnye alakjában Hevesen költjük el, ahol az eddigiektől eltérően pezseg az élet. Kis autós koccanás és fúvószene adja a mellékízeket a gyümölcshöz. Boconádon elhaladunk a rendőr-múzeum előtt. Alig találkozunk emberekkel, szinte már nyomasztó. Omladozó vakolat és rozsdás kerítésoszlopok sok helyen. Ha valami fel van újítva, az kék táblával hirdeti, hogy valamit ide is visszaosztottak azok, akik valahol messze íróasztalok mögött döntik el, mi a legjobb errefelé az embereknek. Magán és helyi kezdeményezés észlelhetetlen. Tarnamérán is áthajtjuk a drótszamarunk, ahol előtűnik az Almássy kastély, mely megélt már szebb napokat. A hegyek egyre erősebben rajzolódnak ki, de az út még vízszintes, akárcsak itthon. Tarnazsadány és Nagyfüged következnek szorosan egymást követve, lehangolóan felújításra szoruló külső teleppel. Majd fellélegzünk és megpillantjuk a dús mezőn legelésző szürkemarha gulyát. A gulyás, bár csak gyalog, de igen hegyke bajusszal és kövér levegőtől átitatott vidám arccal érkezik. Adjon Isten… Szó esik erről arról, majd jó utat kívánva búcsúzunk a gazdától és a 250 jószágtól. Első emelkedőnk az M3-as autópálya felüljáró következik, majd nemzeti zászlós tanya után Karácsonyd helység. Örömmel nyugtázzuk, hogy egységes Kárpát-medence matricát ragasztott valaki Gyöngyös település nyitótáblájára. Akkor még nem sejtjük, de utólag már érthető, hogy a gyöngyösiek pár hét múlva elutasítják az indiai gumigyár büdös ajánlatát.

A nap egyre magasabban jár, épp ideje, hogy Gyöngyös első büféjében megebédeljünk és az egyszerű padokon kinyújtózzunk. Nem eszünk sokat, de az indulás nehéz 20-30 perc pihenő után. Mire eljutunk az egyik marketbe, az ízületek már mennének is tovább, de fel kell a készleteket tölteni. A bejáratnál 35 év körüli közvélemény-kutató áll, arcáról olvasható, hogy a szombatot inkább szabadon szeretné, netalán a szabadban a családjával. Kerékpárunkat ő felügyeli a vásárlás során, cserébe szolgáltatjuk neki a statisztikát. Betérünk pár percre a szent Erzsébet templomba, ahol Vak Bottyán tábornok van eltemetve. Itt található Kis Szaléz ferences atya emlékműve is, akit 1946-ban három társával egyetemben koncepciós perben halálra ítéltek a kommunista megszállók. Az Abádszalókon elmulasztott pumpálást csak most tudjuk pótolni. Meglepő módon mindenütt zöld lámpát kapunk. Túl vagyunk a 90. km-en, de most következik a neheze. A várost még el sem hagyjuk máris recsegnek a váltó fogaskerekei. Az eddigi 18-22 km/órás sebesség leesik 10 km/óra alá. Belekóstolunk a szőlő, szeder és sárgabarack hegyek buckáiba. A város után 2 km-el furcsa temető, hatalmas kőfallal, vele szemben egy 1890-ben állított magányos kereszt. Az út menti keresztek végig kísérték utunkat. Jól eső buzdítás áradt ki belőlük, melyre egyre nagyobb szükségünk volt. Gyöngyöspatán 13 órakor elérjük a 100. km-t. Valaki itt is megjelölte előttünk az utat egy teljes Magyarország matricával. Következő állomásunk Szurdokpüspöki, ahová nagy sebességgel hatalmas lejtő ereszkedünk be. Előkerül a táskából az olaszrizlingből készült fröccs. Bár nem hideg, de kellemes savanykás íze jól esik. Balra a Nekcsei Demeterről elnevezett iskola tűnik elő. Az 1338-ban meghalt királyi tárnokmester nevét legalább itt nem felejtették el. A hozzá kapcsolódó biblia nagy nemzeti kincsünk. Jobbra az utunk során legrégebbi templom tűnik elő.

Az utat már kisebb nagyobb fájdalmak kíséretében faljuk tovább. Valakinek a talpa, van akinek keze vagy ülepe az a hely, ami pihenő után kiált, de meg nem állhatunk. Pásztót 14:40-kor érjük el. A hosszú települést átszelő út szinte végig emelkedik. Végében eladó tejüzem és meglepően nagy ipari jellegű létesítmények. Utunk vége felé közeledve Tarra érkezünk. Kis pihenőt veszünk pokoljáró Tar Lőrinc hegye közelében az önkormányzat által állított pihenőhelyen. A beégetéssel jelölt padok jelzik, olyan helyhez közeledünk, ahol a magán és köztulajdon tisztelete nem mindennapos.

. Túl vagyunk a 120. km-en. Tévedésből ráhajtunk a forgalmas 21-es útra és megpillantjuk a Szentkút táblát. Kezdeti örömünk hirtelen alább hagy, amikor az alatta lévő kis táblát is elolvassuk – Nagyboldogasszony bazilika balra 5 Km.

Lefordulunk a fő útról és hirtelen kíváncsi szemek néznek ránk jobbról és balról is. Mindenki kint az utcán. A putri előtt nagy ezüstszínű Mercedes áll. Festett hajú, hiányos öltözetű 10-12 éves lányok kisebb csapatokba kihangosított mobiltelefont hallgatnak és cigarettáznak. Málladozó vályogfalból parabola antenna meredezik. Megkönnyebbülten hagyjuk el az utcát és örömmel tekerünk még 3 km-t. Kezdjük érezni a szenthely kisugárzását. Kézbe kerül az eddig a csomagtartón lobogó Kunhegyes zászló. Kányáspuszta mellet, az emelkedőn is gyorsulva érjük el a hőn várt táblát. 133 km és közel 11 óra kerekezés van mögöttünk, de már azt tervezzük, hogy melyik misére menjünk el.

Érezzük, hogy jó emberek közé kerültünk, sátrunkat a csak egy oldalon elkerített plébánia udvarán verhetjük fel. Mintegy 300-400 ember van a völgyben, akik a nagymisét megelőző napon már megérkeztek. Békét sugárzó ligetben vagyunk. A szent Anna búcsú Jézus nagymamájára való tekintettel különösen a családok egységéről szól. Mi pont ezen célból indultunk el… Jólesően sétáltunk az erdei ösvényen tovább a kút forrásáig és úgy éreztük, hogy Ő olvas a gondolatainkban.

A népi hagyomány szerint 1091 vagy 1092-ben Szent László király lova patája nyomából fakadt a mai Szent Kút forrása. 1095 és 1195 között történhetett az első testi gyógyulás, amikor a Szűzanya, karján a kis Jézussal, megjelent egy verebélyi néma pásztornak, és a mai Szent Kút forrásvizével meggyógyította. 1210-ben a szentkúti zarándokok sokasága miatt építette a Vereb család az első kegytemplomot, Verebély községben. 1258-ban ennek a templomnak már búcsú kiváltsága volt. 1400. nov. 9-én IX. Bonifác pápa a kegyhelynek azt a búcsút engedélyezte, amit csak az Assisiben lévő Porciunkula templomban, és Aachenben a Szent Szűz templomában Szent Margit ünnepén lehetett elnyerni. Nagyboldogasszony ünnepére, és az azt közvetlenül megelőző három napra, 12 papnak adott gyóntatási engedélyt. 1700-ban XI. Kelemen pápa kivizsgáltatott néhány Szentkúton történt csodás gyógyulást és azok valódiságát elfogadta. 1705-ben épült fel Szentkúton az első kőkápolna. 1710-ben XI. Kelemen pápa már ehhez a kápolnához kötötte a teljes búcsú elnyerését. Almásy János a jászok és a kunok főkapitánya Szentkúton nyert rendkívüli gyógyulásáért hálából, Bellágh Ádám Antal szentkúti remete pap segítségével, 1758-tól 1763-ig felépítette a mai kegytemplomot és mellé egy kolostort. 1782. júl. 17-én VI. Pius pápa a Boldogságos Szűz minden ünnepére, valamint Páduai Szent Antal és Szent Anna ünnepére, 1858. júl. 18-án IX. Pius pápa már a keresztjáró hét három első napjára is, XI. Pius pápa pedig az 1613/1926. sz. iratával, az év minden napjára teljes búcsút engedélyezett Szentkútnak. A Szentkúti barlangokban, a mai kegytemplom fölötti hegyoldalon a XIII. sz.-tól éltek remeték. Az utolsó szentkúti remete, Dobát Jozafát 1767-ben halt meg. A ferencesek feltehetőleg már a XIII. sz.-tól lelkipásztorkodtak Szentkúton a búcsús idényekben. 1710-től a környékbeli plébánosoknál vagy valamelyik hívőnél szálltak meg. 1772-től már ők a szentkúti kolostor lakói. A közel két évszázados otthonukból 1950-ben az állam elűzte a ferenceseket. 1989-tól ismét ferencesek szolgálnak Szentkúton. 2006-ban, a Nagyboldogasszony búcsún Erdő Péter bíboros, prímás ünnepélyesen kihirdette Szentkút Nemzeti Kegyhellyé válását.

Pál Imre Csege, Kunhegyes, 2008 augusztus