Aki tudja csinálja...
Azt hiszem mindenki ismeri az alábbi közkedvelt idézetet:
"aki tudja, csinálja,
aki nem tudja , az oktatja,
aki oktatni sem tudja, az igazgatja,
aki igazgatni sem tudja, abból lesz a politikus..."
Rögtön meg is állnék az első mondatnál:
Aki tudja, csinálja..., azaz a tudás a magyar nyelv nyelvújítási törekvéseivel ellentétben valami gyakorlati eredményre kell vezessen. pl. én tudok németül, azaz képes vagyok németül beszélni.
1830 -ban még Magyar Tudós Társaság néven alapították az MTA-t, amit átkereszteltek , elég gyorsan 1840-ben.
Nézzünk a szavak mögé, az általam alkalmazott jelentéssel az alábbi néven kellett volna alapítani a szervezetet, Magyar Tudók Társasága
A tudókból lett csak egyszerűen tudós (némi önbizalom hiányt érzek lsd. mák--> mákos) , majd ebből a tudományos
Felvázolom az időrendet, talán mókás befejezéssel:
Tudó --> tudós --> tudományos --> tudálékos
Tudós és tudományos körülbelül akkora különbség, mint a szivárvány és a szivárványos között
vagy, hogy még jobban érzékeltessem, márvány és márványos között. Ime a márványos szelet D fincsi
Azaz aki tudományos, az csak mímeli a tudást, csak annak szerepében pózol.
Ezen névváltoztatás jól fémjelzi azt , hogy az MTA merre indult el...a neved a jeled...
Sajnos a valódi tudók száma a II. világháborútól számítva erősen megapadt. Elgondolkoztató, hogy napjaink egyik kiemelt tudo-mányos díja a dinamit szabadalmaztatására vezethető vissza, ami azért inkább a romboláshoz köthető, mint az építéshez. Véleményem szerint Tesla, azért nem kapta meg a díjat, mert Ő inkább épített. Van egy üveg borom rá, hogy ha jelölték volna, nem fogadta volna el...Ő valóban Tudó volt, nem csak mányos
Vannak viszont olyanok, akik többször is kaptak az előbbi díjból pl. Albert polgártárs, aki jelentős szerepet vitt az amerikai atomprogramban. Mit ad Isten rombolásból rombolás születik...
Végül egy tanácsot szeretnék adni testvérem...nem járj úgy, mint Karikó elvtársnő, ne fogadd el a rombolási díjat, ha nem muszáj.
Maradj csak Tudó és oltatlan!
A nyelvszikrát ezentúl megtalálhatod a telegram-on is, nyugi nem maradsz le semmiről, mert ritkán írok xD
